Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

 


2010. december 18.

Iskolánk tanulói is aktív részesei voltak a Falukarácsony rendezvénysorozatnak.


2010. december 9-én a B-A-Z. Megyei Közoktatásért Közalapítvány Kuratóriuma iskolánk vezetésének pályázati úton történt jelőlése alapján Turcsányi Bélánénak, iskolánk pedagógusának ítélte a 2010. évi "PEDAGÓGIAI DÍJAT", álatalános iskolai nevelés-oktatás kategóriában.

Turcsányi Bélánét közel négy évtizedes kiemelkedő oktató-nevelő munkáját elismerve terjesztette elő az iskola vezetése a fenti díjra, melyet mind a nevelőtestület, a Diákönkormányzat és a szülői közösség is támogatott. A díj átadására 2010. december 16-án, Miskolcon került sor.


2010. október 6.

Miután Világosnál letették a fegyvert, befejeződött az 1848-49-es szabadságharc. A császári haditörvényszék ítélete alapján pedig Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukás után kerültek az osztrákok fogságába. Ők a nemzet vértanúivá váltak: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos, Leiningen Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly. (Wikipédia)
 

A Diákönkormányzat által készített iskolarádiós műsorban közreműködtek:

6. osztály: Baranyi Szonja, Preda Jessica, Katyina Gabriella, Juhász Emese

7. osztály: Szabó Dóra

8. osztály: Baranyi Alexandra, Dobó Bettina, Simon Kinga, Erdős Szabina, Pásztor Loretta


2010. szeptember 2.

A Művelődési Házban augusztus 20-a óta tekinthető meg, "A trianoni diktátum története és következményei" c. kiállítás, melyet iskolánk tanulói is megtekintettek.


2010. nyár

Az önkormányzat sikeres pályázata révén a nyári szünetben iskolánk teljes külső homlokzata megújult, illetve befejeződtek a tavaly elkezdett ablakcserék, így a megszépült épületben kezdhetjük a 2010-2011-es tanévet.

     


2010. június 5-6.

A "Szentistváni Gyermekekért" Alapítvány jóvoltából iskolánk udvara egy új pavilonal gazdagodott.


2010. június 4.

Turcsányi Béláné kolléganőnk a Kistérségi Közoktatási Társulás által alapított "Az év tanítója" kitüntető címet vehette át Mezőkövesden. Településünk önkormányzata nevében pedig Ördög Jakab polgármester úr köszöntötte a szentistváni pedagógusokat.

   


2010 május 7.

Április hónapban üvegfestő szakkört szerveztünk iskolánkban, melyet Ötvös Károlyné szentistváni származású, nyugdíjas pedagógus vezetett. A gyermekek által készített alkotásokból kiállítást rendeztünk, melyet bensőséges műsor keretében Kis Lajos igazgató úr nyitott meg.

 
     
   
 


2010. március 30.

Az Apáczai Kiadó szakreferense, Szabó Éva az interaktív táblák használatáról tartott továbbképzést, ahol a gyakorlatban próbálhattuk ki az interaktív tananyag alkalmazását. A rendezvénysorozatot a bogácsi iskola, valamint borsodivánkai és tiszabábolna tagiskoláink pedagógusainak részvételével szerveztük, ahol közel 52 nevelő bővíthette ismereteit.